Vendégeknek ajánljuk
A helyzet ma Magyarországon: 2015-ben nyitott a Homoki Lodge, az első és valódi glamping. A tulaj külföldi. Több valóban elfogadható glamping nincs is, mivel a magyarok nem értették meg a glamping lényegét, így eddig csak elemeiben hasonlatos próbálkozásokról tudunk.
Összehasonlítás a kempinggel:
A kempingben mindenki a saját felszerelését használja és abban lakik, amit hozott (lakóautó, vagy sátor). Esetenként találkozunk fix telepítésű szálláshelyekkel is a kempingen belül. A fürdő, konyha, WC közös, néha sorba is kell állni. Szigorú házirend szabályozza a közösség együttélését, általában tilos hangoskodni, de mindenképpen tekintettel kell lenni a többiekre.
A glampingben fontos, hogy a szálláshelyek el legyenek szeparálva egymástól. Minden szálláshely egy egyedi objektum, önálló WC-vel, fürdővel és kiskonyhával. Nem kell közösködni senkivel semmiben. Természetesen lehetnek közösségi terek, de kölcsönösen nem zavarhatják egymást. Ha pl. fürdődézsával egészítjük ki a szálláshelyet, azt kizárólag az adott helyhez építsük. Ne kelljen mással egy dézsában fürödni! A glampingben minden eszköz és felszerelés adott, nem kell vinni semmit, persze lehet, ha valaki ragaszkodik kedvenc bográcsához, de a helyszínen is kell legyen és csak kizárólag egyedi használatra.
A nomád életmód tényleges kikapcsolódást jelent az egész éves irodai munka után. Habár a kempingezés úgy tűnik a múltba vész, nem kell teljesen leírnunk, mert itt van helyette a glamping. Ez megtartja a kempingezés sajátos hangulatát, de felturbózza luxus szintre. Lehet 4 évszakos, megszűnik az időjárási kitettség. A glampingben nem a vendég hozza a sátrát, hanem az jó előre fel van építve és be van rendezve mégpedig szállodákat lepipálva. A * besorolásokat itt is érvényesnek tekinthetjük. Sátor alatt itt pl. egy jurtát érthetünk, vagy a jurta korszerűsített utódját a dóm-sátrat. (külföldiül: glamping dome, magyarul kupolaház)